bakteriális hüvelyfertőzés megelőzése

Helyesen tisztálkodjunk hüvelyfertőzés elkerülése esetében

3. Fogamzásgátlás okosan

Érdemes a nőgyógyász tanácsát is kikérnünk, mielőtt kiválasztjuk a nem kívánt terhesség elleni védekezés számunkra legelőnyösebb módszerét. A hormontartalmú fogamzásgátlók ugyanis nem egyszer hüvelyfertőzést provokálnak, míg a spermiciddel kezelt óvszer megváltoztathatja a hüvelyflóra összetételét. A spirállal történő védekezés szintén fokozhatja a hüvelygyulladás kockázatát, miután a baktériumok könnyen megtapadhatnak és elszaporodhatnak a méhen belüli fogamzásgátló eszközökön, éppen ezért ezek rendszeres ellenőrzésére is szükség van, hogy kivédhessük a hüvelyfertőzéseket, illetve a kiújulásukat.

4. Strandolás és wellness

Strandolás, valamint a termálvízben való hosszas üldögélés után mindig le kell zuhanyozni, a szaunában pedig csakis törölközőre vagy lepedőre szabad leülni, soha nem a csupasz padra. Alapszabály, hogy kizárólag a saját törölközőnket használjuk!

Vigyázzunk a strandolással és a wellnesszel

6. A helyes törlési irány

WC-használat után a törlés mindig elölről hátrafelé történjék, mert ellenkező esetben székletmaradványok, azzal pedig bélbaktériumok kerülhetnek a hüvelybe, ami fertőzéshez vezethet. Használjunk fehér és illatmentes WC-papírt, és mellőzzük az illatanyagokat vagy egyéb kemikáliákat tartalmazó nedves törlőkendők alkalmazását.

7. Óvatosan a szőrtelenítéssel!

Az intim tájék borotválásakor legyünk mindig óvatosak, nehogy megvágjuk magunkat! Érdemes borotvahabot vagy -gélt használni (ami véletlenül se kerüljön a hüvelybe), és elég időt rászánni a műveletre, nehogy megsebesítsük az érzékeny, vékony bőrt.

1. Helyes tisztálkodás

Az egészséges hüvely öntisztuló szerv, amelynek enyhén savas közege segíti a jótékony tejsavbaktériumok növekedését, nem kedvez viszont a kórokozók szaporodásának. Figyeljünk oda, hogy lúgos szappan egyáltalán ne kerüljön a hüvelybe, mert ettől felborulhat a kényes egyensúly, ami irritációhoz, kellemetlen szaghoz és akár fertőzés kialakulásához vezethet. A szeméremtest, vagyis a külső női nemi szervek lemosására lehetőleg olyan habzásmentes szappant használjunk, amely nem irritálja az érzékeny bőrt.

2. A vizes alsót mielőbb cseréljük szárazra

Úszás, strandolás, futás vagy bármely izzasztó sporttevékenység után javasolt a nedves alsónkat minél előbb szárazra cserélni, mert ez is segíthet elkerülni a hüvelyi fertőzéseket. Váratlan helyzetekre pedig nem árt, ha mindig tartunk magunknál tiszta bugyit, illetve betétet.

Figyeljünk az öltözködésre

5. Öltözködési praktikák

Legyünk tisztában azzal, hogy a kórokozók szaporodásának a nedves környezet kedvez, aminek a kialakulását ezért igyekezzünk meggátolni az intim területeinken. Részesítsük előnyben a (lehetőleg organikus) pamutból készült, színezetlen fehérneműt, amely jól szellőzik, egyúttal gyorsabban is szárad, továbbá nem irritálja a bőrt. Alkalmanként természetesen viselhetünk selyem, csipke és egyéb műszálas anyagú fehérneműt is, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy a bugyinak legalább a hüvelynyílással érintkező része pamutból készüljön. A sztreccsnadrág, a túlságosan szűk farmer, illetve harisnyanadrág nem engedi elpárologni a verítéket, egyúttal és gátolja az altest szellőzését, ami akár gombás fertőzéshez vezethet. Érdemes tehát kényelmes, laza ruházatban járni, nadrág helyett gyakrabban viselni szoknyát, harisnyanadrág helyett pedig inkább combfixet hordani.

Vigyázzunk a szőrtelenítéssel

8. Hüvelyöblítés (irrigálás), illatosítás: mértékkel

A hüvelyöblítés kizárólag akkor indokolt, ha azt orvos írta elő. Egyéb esetben kifejezetten káros lehet, mert ezzel a módszerrel a jótékony baktériumokat is könnyen kimoshatjuk a hüvelyből. Az irrigálást követően a hüvelyben visszamaradó vegyi anyagok ugyanakkor irritációt, ezzel együtt égő érzést is kiválthatnak. Érdemes kerülni a hüvely illatosítására szolgáló krémeket, az illatosított vattákat, betéteket, tamponokat és törlőkendőket is, hiszen ezek is okozhatnak ugyanilyen problémát. 

9. Megfelelő higiénia a menstruáció alatt

Sok nőnél a menstruáció idején gyakrabban fordul elő hüvelyfertőzés. Fontos, hogy a tampont megfelelő időközönként cseréljük, mert a menstruációs vér megváltoztatja a hüvelyi pH-értéket, emiatt pedig felborulhat az egészséges egyensúly. A betétet se használjuk a szükségesnél hosszabb ideig: ha elmúlt a vérzés, onnantól a mindennapos betéthasználat felesleges, mivel – különösen az illatosított változat – bőrirritációhoz vezethet. A hüvelybe felhelyezhető, vegyszermentes menstruációs csésze vagy tölcsér, amelyet pár óránként forró vízzel kell leöblíteni, nagy segítséget jelenthet azok számára, akiknél a tampon és a betét használata rendszeresen irritációt okoz.

Visszatérő bakteriális hüvelyfertőzés

A hüvelyfertőzés az esetek túlnyomó többségében akkor alakul ki, ha megváltozik a szervezet saját baktériumflórája. A szexuális úton terjedő kórokozók (Trichomonas, Chlamydia, Neisseria stb.) jóval ritkábban okoznak hüvelygyulladást. A folyamat hátterében a hüvely egészséges önszabályzó rendszerének egyensúlyvesztése áll, amikor a hüvelyi pH lúgos irányba tolódik el, és csökken a fertőtlenítő hatású hidrogén-peroxidot termelő tejsavbaktériumok száma. Ehhez néha elég egy antibiotikum-kúra vagy akár a túlzásba vitt intim tisztálkodás, pl. az indokolatlan hüvelyöblítés (irrigálás).

A hüvelyfertőzés gyakori kialakulásában számos jól ismert körülmény játszhat szerepet. Ilyen hajlamosító tényező lehet például a dohányzás vagy az alkoholizmus, az öltözködési szokások, egyes betegségek (cukorbetegség, vérszegénység), illetve bizonyos gyógyszerek, köztük a hormontartalmú fogamzásgátlók szedése. A fokozott szexuális aktivitás, a gyakori partnercsere, vagy egy új partner megjelenése szintén lehet kiváltó ok, illetve kiújulásra hajlamosító tényező egyaránt.

Bakteriális hüvelyfertőzés veszélyei

A hüvelyfertőzést nem szabad elhanyagolni, különösen várandósság alatt, mivel a bakteriális vaginózis fokozza a vetélés vagy koraszülés kockázatát.* A bakteriális vaginózis a terhesség idején is leginkább akkor alakulhat ki, ha felborul a normál hüvelyflóra egyensúlya, ami a „rossz” baktériumok elszaporodását eredményezi. A fertőzés azonban panaszmentesen is fennállhat, emiatt is fontos, hogy a kismamák rendszeresen járjanak nőgyógyászati ellenőrzésre.